Mesekastély Magyarországon: Látogatás a tiszadobi Andrássy-kastély parkjában

Ha kedvünk támad egy igazi mesebeli kastélyt meglátogatni, akkor irány Tiszadob! A kicsiny település egy Loire-völgyi kastélyok mintájára épült műremeket rejt, melynek megcsodálásához még az országhatárt sem kell elhagyni. Tiszadob a Holt-Tisza közelségének köszönhetően vadregényes területen fekszik, az ártéri erdőkkel és holtágakkal szabdalt terület jelentős része természetvédelem alatt áll. A néhány ezer lakosú település legfőbb büszkesége azonban egyértelműen a romantikus stílusú Andrássy-kastély. Az 500 hektáros parkkal körülvett épületet Andrássy Gyula kezdte építtetni 1880-ban, majd munkásságát később fia folytatta. 

Mesekastély Magyarországon
Látkép az angolparkból
A komplexumot 2009-ben újították fel, így jelenleg csodás épségben tekinthető meg. A munkálatok során nem csak a kastélyt renoválták, hanem parkolót és kivilágított sétányokat is létesítettek körülötte. A parkban padokon pihenve gyönyörködhetünk a soktornyú épület lenyűgöző szépségében. A sétányok mellett álló táblákról pedig több információt tudhatunk meg a kastélyról és környezetéről. A parkolóból indulva néhány elhagyatott melléképület között elhaladva érünk egy virágokkal beültetett tisztásra, amely a kastély bejáratához vezet minket. A fehér falak és a szürkéskék tető kontrasztja nagyszerűen mutat. Balra indulva egy kilátóteraszhoz vezet az út, ahonnan a park egyik látványelemére, a bukszuslabirintusra tekinthetünk le. Az egykor csodás angolpark bukszusai jelenleg sivár képet mutatnak, ugyanis megújulásuk érdekében vissza kellett vágni őket. Ennek eredményeképpen azonban most még kicsit kopaszok, amíg teljesen nem regenerálódnak. Néhány év növekedésre és gondozásra van még szükségük, amíg elérik egykori nagyságukat, és tökéletesen kirajzolják a virágágy egykori motívumait. A növénylabirintus középpontjában Fadrusz János hófehér szobra áll, amely az igen találó Leányszöktetés nevet viseli. A bukszuslabirintusba azonban a hiedelemmel ellentétben nem volt szabad a bejárás, kizárólag díszítőelemnek készült. 

A regenerálódó bukszuslabirintus
A tiszadobi kastély magaslatra épült, így mellette sétálva feltűnik az alattunk békésen kanyargó Holt-Tisza is, amelynek egészen a partjáig lépdelhetünk a füves réten. A vízparton horgászok lógatják a pecabotjukat a nyugodt vízbe, egy ízletes tiszai halvacsora reményében. A Tisza túlpartján susogó fák, és a néha  felröppenő madarak látványa megunhatatlan, így a tisztás egy pikniknek is ideális helye lehet.

A kastély bejárata

1 megjegyzés:

  1. Jó lenne, ha megjelenne az is, hogy tömegközlekedéssel pl. Bp.ről hogy érhető el egy helyszín, egy nap alatt oda-vissza.

    VálaszTörlés