A budapesti római kori emlékek nyomában: A légiótábor fürdője

Faragott kő a Flórián téri aluljáróból
A budapesti római kori maradványok talán legkevésbé látogatott és egyben legkülönlegesebb együttese a Flórián térnél található egykori legionárius fürdő. A leletek különlegessége abban áll, hogy egészen eldugott helyen tekinthetőek meg. Legalábbis én például sokáig nem tudtam, hogy egyáltalán be lehet valahogy jutni erre a lezárt területre. A romok bejáratát a Flórián téri aluljáróból érhetjük el. Ezek azok a leletek, amelyeket az aluljárón átsétálva egy plexi fal véd a sétálóktól. A Flórián tértől indulva az aluljáróban jobbra kell fordulnunk az első lehetőségnél, és itt találjuk a romterület bejáratát. Már itt végighaladva is sok díszes követ tekinthetünk meg az aluljáró falain. 

Eredeti padló a medence mellől
A padlófűtés szerkezete alul
Bár a Fürdőmúzeumban van portaszolgálat, a terület megtekintése teljesen ingyenes. Az eredeti fürdőépület a 2. században épült. A 120 X 140 méteres létesítménybe a Vízvezetéken keresztül érkezett a termálvíz, de ettől függetlenül több különböző hőmérsékletű medencével is rendelkezett. A medencék között padlófűtéssel ellátott csarnokok voltak, ennek maradványai maradtak talán fenn a legjobb állapotban. Az épületben tornaterem, öltözők és illemhely is volt.

A fürdő romjai a felüljárók alatt

A padlófűtés felülről
A területen nem csak a leleteket, hanem rengeteg illusztrációt is megtekinthetünk arról, hogy hogyan is néztek ki a rómaiak épületei kívülről és belülről. A kapun belépve elénk tárul a sok kőzet és a felettük átívelő két felüljáró. Ez így elsőre elég furcsa látvány, de ha beljebb megyünk, rengeteg érdekességet találunk. Bal oldalon sétálva először a padlófűtés maradványait tekinthetjük meg, majd besétálhatunk a plexifal másik oldalán fekvő romok közé. Itt egy szakaszon egészen alacsony a plafon, így görnyedve osonhatunk végig  attól tartva, hogy a fejünkre pottyan egy patkány vagy galamb az üreges plafonból.


A romok bejáratának szemközti oldalára érve újabb padlófűtés maradványokat csodálhatunk meg. Innen átsétálva a jobb oldalra egy medence maradványaiban gyönyörködhetünk. Az üreg mind a négy oldalán láthatóak még a vízbe vezető lépcsők, egy részen pedig az eredeti padló is megtalálható. Ezen az oldalon tovább lépkedve egy díszkút maradványaiba ütközünk, amely mögött hatalmas felirat hirdeti a fürdő latin nevét: Thermae Maiores. Innen lesétálhatunk a padlófűtés szintjére, és a mélyedések között átvezető boltívek alatt át is bújhatunk. Az egyik sarokban megtekinthető egy eredeti oszlop is, amely a padlót tartott a a vízzel telt medence fölött. A romok oldalában több lezárt termet is találunk, ahol még nagyobb területen tekinthető meg az eredeti padló. Talán egyszer felújításra kerül az egész terület, és egy lezárt múzeumban fogunk majd a leletek között sétálgatni, és azokat teljes pompájukban megcsodálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése