Gellérthegyi kirándulás

Útvonal: Sziklatemplom - Gellért-hegy – Erzsébet-híd – Vásárcsarnok – Szabadság-híd – Sziklatemplom

Ez a túra jó választás lehet, ha az idő nem teszi lehetővé a természetjárást. Ha a turistautak sárosak vagy jegesek, ezt a nagyrészt aszfaltozott részeken vezető körtúrát akkor is biztonságosan meg lehet tenni. A Gellért-hegy a budai Várheggyel és a Duna két partjának panorámájával együtt 1987 óta a Világörökség részét képezi.Kiindulási pontnak a Gellért-fürdőt választottuk, és a parkolás után rögtön a Sziklatemplomba látogattunk. A templom melletti teraszról nagyszerű a panoráma a Szabadság-hídra, a Dunára és a pesti oldal épületeire. Itt találjuk Szent István király szobrát is egy kör alakú kilátóterasz közepén.

A sziklatemplomnak helyet adó barlang már a honfoglalás korában is létezett, innen kapta a Gellért-hegy a korábbi Pest-hegy nevet, ami a barlangot jelentő szláv ’pest’ szóra vezethető vissza. A barlangban létrehozott templom a Lourdes-i szentély mintájára készült, megszületése pedig Pfeiffer Gyula miniszteri főtanácsosnak köszönhető. Kezdetben a külső barlangban volt a főoltár, a padsorok pedig a szikla előtt voltak felállítva. A belső, mesterségesen létrehozott termek kiépítésére csak később került sor. A mai templomot a kilencvenes években nyitották újra, miután a kommunista rendszernek köszönhetően a templomot kiürítették és befalazták, a szerzetesrendek eltörlése következtében pedig a szerzeteseket elszállították. A fal egy darabja ma is látható.



A templomban jelenleg napi három misét tartanak a pálos szerzetesek. Az oltárt a pécsi Zsolnay műhelyben készítették. Az üregek egyikében pedig megcsodálhatjuk a pálosok egyik legbecsesebb ereklyéjét: Remete Szent Pál lábszárcsontját.

Kilátás a Várnegyedre
Kilátás a Parlamentre és a Margitszigetre
Kirándulásunk következő állomása a templomot elhagyva, a fölötte található kilátóterasz volt. Az itt látható keresztet 2001-ben állították, miután az eredeti lerombolásra került. Tovább haladva a kanyargós ösvényeken szebbnél-szebb kilátásokban gyönyörködhetünk egészen addig, amíg a kicsit meredek kaptatón el nem érjük a citadellát. A citadella a mai Budapest egyik jelképe. A múltban erődként funkcionált, jelenleg múzeum működik benne. A létesítményt körülölelő teraszokról majdnem teljes körpanorámát élvezhetünk. Itt áll a felemelt kezében pálmaágat tartó nőalak, a Szabadság-szobor is. A szobrot jobbról egy sárkányölő mellékalak, balról pedig egy fáklyás mellékalak keretezi.

Sétánkat a Gellért-hegy ellenkező oldalán folytattuk. A hegy ezen része természetvédelmi terület, és a Duna–Ipoly Nemzeti Park részét képezi. Az erdőben vezető kiépített utakon egészen a vízesésig sétáltunk, ami ekkor nem működött A Szent Gellért szobortól megcsodáltuk az Erzsébet-hídra néző panorámát, majd átsétáltunk a Duna másik partjára. A hídon az orkán erejű szél fél pillanat alatt dermesztette le minden porcikánkat. A rakparton a napsütésben felolvadva megszemlélhettük a Gellért-hegyet a messzeségből is, és ha már arra jártunk, bekukkantottunk a Vásárcsarnok impozáns épületébe is. Az emelten egy magyaros éttermet is találunk ha megéheznénk, persze ez telis-tele van turistával. Ettől függetlenül érdemes felmászni, mert innen készíthetjük a legszebb képeket az épület belső teréről. Végül a Szabadság-hídon átkelve jutottunk vissza a kiindulási pontra.

A pesti rakpart
A Vásárcsarnok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése