A Jági tanösvénytől a Nagy-Szénás tanösvényig

A Jági és Nagy-Szénás tanösvények Pilisszentiván és Nagykovácsi között találhatóak, ezért mindkét irányból megközelíthetjük őket. A Szénás-hegycsoport 1995 óta Európai Diplomás terület, ami azt jelenti, hogy természeti értékekben Európai szinten is nagyon gazdag terület. A diplomát alkalmanként öt évre adományozzák a védett területeknek. A régió különlegességét az is alátámasztja, hogy a Natura 2000 hálózatnak szintén tagja, amely az Európai Unió számára értékes élőhelyek és fajok védelmére kijelölt területek hálózata.

Stég a Jági-tavon
Kirándulásunkat a Pilisszentiván széléről megközelíthető Jági-tanösvénynél kezdtük, ami közvetlenül a sportpálya mellett található parkolóból indul. A tanösvény 2,5 km hosszú és hat állomásból áll. Kis sétával érjük el a kirándulóútról balra letérve, a mesterségesen betelepített feketefenyvesben található homokkőfalat. Az itt megfigyelhető hárshegyi homokkő a Budai-hegységben több helyen is megtalálható. A Jági tanösvény ismertető füzetében részletes információt találunk a hommokkőfal rétegeiről. Visszatérve a széles kirándulóútra, rövidesen megérkezünk a jobb oldalon fekvő Jági-tóhoz. Ez egy mesterségesen felduzzasztott tavacska, amelyen kis fából ácsolt stéget is találunk. A tavat elhagyva letértünk a tanösvény útvonaláról, és a piros sáv jelzésen folytattuk utunkat. Nemsokára igazán meglepő élményben volt részünk, ugyanis a barna talaj hirtelen fehér homokkal lett befedve, mint valami trópusi tengerparton. Ebben gyalog sokkal nehezebb a haladás mint a kemény földúton, viszont a lovasoknak nagyszerű terep. Ha áttekintünk a jobb kéz felől mellettünk haladó drótkerítésen, akkor megcsodálhatjuk az Ördögtorony fák közül kimeredő jellegzetes szikláját. A drótkerítésen egy forgóajtó segítségével juthatunk át. Itt már a sárga sávon vezet tovább az utunk az Antal avagy Antónia-árokban. A táj hirtelen megváltozik, a napfényes akácosból sötétebb gyertyános-tölgyes alkotta erdőbe érünk. A völgyben rengeteg faág, kőtörmelék és falevél borítja a talajt. Hosszabb kaptatón jutunk fel a hegy tetején található második tanösvényhez. 


Kilátás a Nagy-Szénás tanösvényről
Tényleg, mint egy botanikus kert

Kaptató a fenyők között

A Hárs-hegyi tanösvény Nagykovácsiból indul. Hossza másfél km, amin hét állomás került kiépítésre. Rövid sétával érjük el az első állomást, mely a Természetes botanikus kert nevet kapta. Itt megismerkedhetünk azokkal a növényfajokkal, amelyek miatt ilyen különleges ez a terület. Az egyik közülük a citromsárga virágairól felismerhető Pilis len, amely csak a Szénásokon található meg. A fenyők határolta murvás területre több asztal és pad is épült. Nagyszerűen néz ki a fenyők sötétzöldje és a talaj fehérsége közötti kontraszt. Kisebb kaptatóra érve haladunk egyre magasabbra a kopár dolomitsziklagyepen, amelyet szebbnél-szebb sziklakerti növények borítanak. Jobbra nézve gyönyörű panorámában lehet részünk a Zsíros-hegyre és Pilisszentivánra. A tanösvény felénél tértünk rá a piros sávra, amelyen visszaereszkedtünk a Jági-tóhoz. Utunkon még többször nagyszerű panorámában gyönyörködhettünk, és megfigyelhettük a tavasszal virágzó színes növényeket.       

Ócsa Selyem-réti tanösvény

A fák visszatükröződő képe a nyílt vízen
Virágzik a színpompás bogláros szellőrózsa
Budapesttől 34 km-re fekszik Ócsa, amely az 1975-ben alapított Ócsai Tájvédelmi Körzet központja. Itt két különleges tanösvényen is ismerkedhetünk az egyedi élővilággal. A Tanösvény a Turjánban a település központjából, a Tájháztól indul, de csak vezetővel látogatható. Azonban a Bugyi felé vezető út bal oldalán található Selyem-réti tanösvény 6 állomása szabadon bejárható. A tanösvény kezdőpontján parkolóból indulhatunk neki az ugyan csak másfél kilométer hosszú, de igen különleges kirándulásnak. A településre Volán busz is közlekedik.

Gomba, ibolya és moha osztozik a fatörzsön

Burjánzanak a vízi növények

Sikló rejtőszínben
A tanösvény a láperdő élővilágába kalauzol el minket. Leginkább tavasztól őszig érdemes felkeresni, mert ekkor áll víz alatt, télen befagy. A tanösvény az égerláp erdőben vezet egészen a Selyem-rétig, ahol egy hatalmas, padokkal és asztalokkal felszerelt nyílt területen pihenhetünk. Azonban amíg odáig eljutunk, fantasztikus mozaikos tájat figyelhetünk meg. Az út két oldalán nyílt vizek, láprétek és láperdők váltakoznak egymással. Több helyen az égerláp fái teljesen el vannak öntve vízzel. Ennek a vízmozgásnak köszönhetően alakultak ki a fák tartógyökerei, amelyek miatt "lábasfáknak" nevezik őket. A vízparton végig a rikító sárga mocsári gólyahír díszeleg. Ha szerencsések vagyunk a rengeteg siklón kívül még néhány mocsári teknőst és békafajt is megpillanthatunk. A siklók jelenlétére mi először nem is gondoltunk, így meglepetésként ért, hogy a fő útvonalról letérve minden tele van az állatokkal. Bármerre léptünk, összegömbölyödött kis kupacokba botlottunk, így néhány sikoly után inkább az ösvényen maradtunk. A hüllők félelmetes módon olvadnak bele barna bőrükkel a barnásszürke levelek közé. A vízfelület annyira szép, hogy néhányszor kedvem lett volna gumicsizmát húzni, és bevetni magam a növények közé, hogy jobban megfigyelhessem a megannyi élőlényt. A tanösvény megtekintése után érdemes még egy pillantást vetni Ócsa Református templomára és a Tájházra.

Kidőlt fák tarkítják a tájat