Mert a budapesti Füvészkertbe télen is érdemes ellátogatni

A Füvészkertbe nem csak télen, hanem valóban minden évszakban érdemes ellátogatni. Már csak azért is megéri legalább egyszer eljönni ide, mert ez Magyarország legelső botanikus kertje, így nemében egyedülálló. A ma látható gyűjtemény elődjét 1771-ben kezdte összerendezni az alapító Winterl József, akinek munkáját tanítványa, Kitaibel Pál folytatta. A gyűjtemény Nagyszombatról került Budapestre, majd többszöri áthelyezés után 1849-ben ért útja végére, a jelenlegi Füvészkert területére. 

Ott úszkál a kagylótutaj és a vízijácint

A botanikus kertbe ágyazott, emlékművekkel tarkított parkban több épületet is találunk. Míg télen a szabadtéri növényzet nem a legteljesebb pompáját mutatja, addig a Pálmaház és a Viktória-ház trópusi melegében szinte nyaralhatunk. A kertbe érkezve balra a nyáron színpompás egynyári dísznövényeket találjuk, amelyek helyén télen hatalmas földkupac pompázik. Jobbra fordulva azonban máris megérkezünk a ligeterdő ölelésében fekvő Viktória-házba, ahol megtekinthetjük a gyönyörű amazonaszi tündérrózsát. A nevét magáról Viktória királynőről kapó növény hatalmas levelei elbírnak egy gyereket. Eredeti környezetében a levelei 2-3 méteresre is megnőnek. A különleges növényfaj a trópusi kagylótutajjal és a vaskosszárú vízijácinttal osztja meg a medencéjét. A Viktória-ház a kert legérdekesebb és legsokoldalúbb épülete.  
Kaktuszföldön
Az emlegetett tüskék


Itt kaptak helyet a különféle rovarevő növények is, amelyek mindegyike más módszerrel gyilkol. A harmatfűfélék levelein mirigyszőrök termelik a csalogató szagú, ragadós váladékot, ahonnan nincs menekvés a rovarok számára. A hízókafélék teljes levélfelülete ragad. A rence fajok vízben élnek, és a leveleikből kialakult zsákszerű képződménnyel szippantják be a vízi állatokat. Megtekinthetjük a híres Vénusz légycsapóját is, amelynek összehajtható levelei azonnal összecsukódnak, amint egy rovar megérinti a végükön található érzékeny szőröket. A kürtvirág fajok öblös leveleibe becsúszott állatok a lefelé irányuló szőrök miatt nem juthatnak ki a halálos csapdából. Végül a kancsókafélék igazi kancsókkal fogják az ebédet, amelynek bezáruló teteje ejti foglyul az áldozatokat.

Orchideavirágzás
A házban megcsodálhatóak még a bromélia- és begóniafélék. A begónia az egyik kedvenc egynyári növényem, amelyet előszeretettel ültetek balkonládákba. Az a tapasztalatom, hogy teljességgel kiirthatatlan, és gyönyörű virágesővel hálálja meg a locsolást és napsütést. Azonban meglepett, hogy az általam ismert fajokon kívül hány gyönyörű változata létezik még. A begóniafélék a trópusi esőerdőkben az árnyéktűrő aljnövényzet szerepét töltik be. Nem csak virágai lehetnek különböző színűek, hanem levelei is, amelyek akár lilán is pompázhatnak. Megtekinthetők még itt a kontyvirágfélék, amelyeknek legismertebb képviselői a kála és a flamingóvirág. Továbbá rengeteg trópusi páfrányfaj, amelyek között könnyen felismerhető a jellegzetes levelű vénuszfodorka és a valóban agancshoz hasonlító szarvasagancspáfrány. 

Kirándulás a rengetegben
A Pálmaház égbetörő fái
Külön szárnyban foglalnak helyet a pozsgások és a kaktuszfélék. Mindenhol tüskék meredeznek felénk, néhány kedvesen szinte hajszerű köntösbe van bújva, de attól még szúr. Gigászi labda alakú sünkaktuszt, Észak-Afrikában gyakori fügekaktuszt, és a pálmaház üvegtetejéig futó kaktuszfajt is megcsodálhatunk utunk során. A pozsgások közül érdekes a kavicsvirág, amely elsőre tényleg abszolút kavicsszerű és a Horvátország tengerpartjait is borító agave. 

A sziklakertek
Mindezen szépségek után is van még látnivaló, hiszen most következik a túra fénypontja, a februárban virágzó orchideák gyűjteménye. Ugye, hogy érdemes ide télen is ellátogatni.  Szebbnél-szebb különleges orchideafajokat csodálhatunk meg a cikk-cakkos szélűtől, az egészen mini virágúig. Ha kigyönyörködtük magunkat, sétáljunk át a Pálmaházba. Ahogy neve is mondja itt a pálmafajokat tekinthetjük meg, amelyeknek hatalmas levelei és égbenyúló törzsei ejtenek ámulatba. A fák különleges gyökerei, és a rájuk felfutó kúszónövények egészen különlegesek. Itt hiányoltam a kevés információt, mert a bent telelő helyes macskák között mászkálva folyamatosan kérdések ötlöttek fel bennem a növényfajokra vonatkozóan. Kifelé menet még megtekintettük a télen is látványos sziklakerteket. Itt az alpesi fajokon kívül a Kárpátok élővilágával és a Ázsiai magashegységek növényeivel is ismerkedhetünk.